Egy forró augusztusi délutánon, az István a király premierje után néhány nappal hangosan felüvöltött egy csúnya, ráncos, remegő pufók valami. Még ő sem sejtette, mi célból jött létre, de annyit tudott; odabent mindentől védve volt...
Azóta eltelt huszonöt év, és ez a valami ugyanolyan gyámoltalannak érzi magát. Időközben megkeresztelték, beiskolázták, leérettségizett, diplomázott, háromszor is..., szakított, eldobták, és nagyobb szarkupacnak érezte magát, mint valaha.
Pedig egész kedves lány. Nemigen hagyja magát kiismerni, inkább felölt egy csillogó üvegmosolyt, és derűsen szemléli a lét nehezét. Könnyű élete van. A szüleiből él, ezért cserébe elkápráztatja őket tudásával. Mindig van hova mennie, és sokan szeretik. Ellenségeket még nem szerzett, vagy legalábbis nem tud róla...
Egyetlen gyengéje van: a teste. Mint minden nő, ő is képes lenne milliókat áldozni, hogy istennőként vonuljon a férfiak közé. Képes lenne, csak nincs miből.
A múltja titok, a jövője rejtély, a jelene pedig úgy csordul ki kezei közül, mint ahogy pereg a homokóra...
És ő mardossa a homokszemeket, villámként kapkodva a még el nem szalasztott percek után...
Erről szól ez a blog.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése