the end

Egy hónap telt el a diplomaosztóig. Amikor csak tehették, Beno és Rica együtt voltak. Strandra mentek, végigjárták a nagypavilonsoron iddogáló ismerős diáktársakat. Volt idejük.
A vizsgákra együtt készültek, kapcsolatuk már-már idilli volt. Próbálták mégis megőrizni a látszatot a többiek előtt. Hiszen ők csak jóbarátok.Nem fogták egymás kezét az utcán, nyilvánosan semmi jelét nem adták annak, hogy összetartoznának.

Június elején, a z államvizsga előtt Beno szobaszomszédja leleplezte a titkot. Már csak három nap volt államvizsgáig, és Orsi szóvá tette, hogy gyakran hallja Rica hangját a papírfalon át... Innentől már nem volt ok a titkolózásra.
Az államvizsga előtti éjszakán is együtt voltak. Már nem volt miért titkolni a kapcsolatukat, egymást átölelve álltak az erkélyen, és álmos pillákkal nézték a hold ezüst játékát a tavon. Vannak olyan percek, pillanatok, melyek bár örökké tartanának...

Másnap mindketten sikerrel teljesítették az államvizsgát. Már csak a diplomaosztóig lehettek együtt. Ám mivel arra a két hétre már nem volt dolguk a városban, és Ricát hazahívta a kötelesség, ez volt az utolsó, feledhetetlen éjszakájuk.

A diplomaosztó előtt még találkoztak, együtt töltötték az éjszakát. Reggel Rica ismét elhagyta a szobát, ismét rokonveszély miatt. Rica nézte a tömeget, amint behömpölyög a csarnokba. Mennyi szerelem, kapcsolat, barátság szakad meg ezzel az elválással! Átvette a szépen megmunkált dokumentumot, belelapozott. Természetesen elrontották a születési dátumát a magyar oldalon, de nem tett panaszt. Minek is.
A ceremónia végén leadta a hosszú talárt, felmarkolta a diplomáját, és elindult, hogy megkeresse Benot. A folyosón találkoztak, a fiú átnyújtott egy ajándékot, és elbúcsúztak egymástól.

Rica magányosnak érezte magát. Beno a rokonaival foglalkozott, a lány barátai pedig nem jöttek el. Mindenhol virághalmok, elégedett arcok, csak Rica érezte, hogy itt, ma, valami menthetetlenül elmúlt.

Rica ezután kiköltözött a kollégiumból és hazautazott. Hetente két-három alkalommal beszélgettek Benoval, de a fiú nem értette meg, hogy Ricának robot van, nincs szabadság. Rájöttek, hogy őket valójában a testi vágyaik, és esetleg az iskola kötötte össze, hiszen a telefonban alig volt szavuk egymáshoz. Fájó volt ráébredni erre.
Rica messze került az otthonától, és Benohoz közel kapott állást, de nem találkoztak. A robot folytatódott, csak itt már Rica nem volt főnök, mint otthon, hanem már csak egyszerű beosztott lett. Augusztus végén a lány elengedte Benot. Éjszakákat rágódott, mitévő legyen. Hisz a találkozásra a nagyon különböző időbeosztások miatt vajmi kevés esély volt. ...és egy távkapcsolatnak éppen semmi értelme sincs.

Novemberben Beno felhívta. Hátha találkoznának. Rica már a depressziós korszakában volt. Abban a stádiumban tartott, ahonnan talán még van visszaút. Csak azok maradtak mellette, akik ismerték, és tudták, hogy ha lassan is, de vissza lehet hozni őt ebből. Elutasított minden közeledést, minden barátságot. Elutasította Benot is, újabb okot adva az önmarcangolásra.


Azóta eltelt két év. Beno visszament a táncospárjához. Rica pedig hosszú ideig nem tudta feldolgozni önnön hibáit. Éjszakákat sírt át, reggelente nem volt miért felébrednie. Mindeközben titkolta betegségét, és kollégái életvidám csodabogárnak ismerték... Soha nem tudott megbékélni önmagával. Nem értette miért küldte el Benot másodszor is. Nem értette, miért hitte magát erősebbnek a valóságosnál... Nem tudta teljesíteni, amit önmagától megkövetelt. ...és erre nem volt bocsánat...

végszó

Hétfőn megint Benotól ment haza. Kicsit kómásan, de annál inkább vigyorogva. Főleg, hogy Beno szobatársa bejelentés nélkül visszatért, és a nap első sugaraival ő is berontott a szobába. Rica így pillanatok alatt lelépett, otthon zuhanyozott, majd életre hívta Ndyt is. Kószáltak a városban, viccelődtek, csak úgy szinglisen. Ndy elballagott a tízes vonattal, és Rica magára maradt. Délután felment Beához, és épp a szőlőtermesztés beadandót beszélték meg, mikor berontott Beno.
-Beszélnünk kéne. - rebegte.
-Jó. Mikor, hol?
-Gyere ki a kis lépcsőhöz.
-Megyek. - Na persze! Majd ő fut a fickó után! Hát hülye ez? Bár volt benne egy halovány reménysugár, hogy talán mégis elindulhat egy új kapcsolat. Kiment.
Percekig álldogáltak és semmiségekről beszélgettek.
-Jó volt az idei DN.
-Aha. Kár, hogy nem voltál korábban is. Nem tudod, miről maradtál le. - Rica próbált közönyt sugározni a srác felé. ekkor betoppant Orsi, Bea szobatársa, és gyanakvó tekintettel méregette őket.
-Sziasztok! Mizújs? Sikerült kiheverni a DN-t? -kérdezte vigyorogva.
-Jaa. -Rica és Beno a bűnösök cinkos mosolyával sandítottak össze.
-Én idén nem voltam, csak vasárnap este. A tavalyit nagyon meguntam. De hallottam, hogy Jani meg Bea között volt valami gáz. Mit tudtok erről?
-Mii? Téényleg? Á, nem hiszem, hogy valaha is összevesznének. Annyira egymásnak vannak teremtve. -Rica megpróbálta a lehetetlent: nem informálni egy jólinformált pletykafészket.
-Hé! Ti különben mit kerestek itt kint? Tán Jani már itt is van? Megyek, megnézem őket! - és távozott.
-Épp ideje volt. -szólt Rica Orsi után.
-Nem szoktam ilyet csinálni. - vallotta be Beno, majd látva Rica zavart tekintetét hozzátette:- egyéjszakásokat.
-Én sem. - Rica csöndbe burkolózott. Azt latolgatta, hogy vajon átöleli-e a srác, vagy megcsókolja-e. Csináljon már valamit!
-Ne mondd, hogy nem volt jó. - így Beno. Félszegen, nagykisfiúsan vigyorogva.
-Ilyet nem mondtam. - csattant fel Rica. És már eldöntötte, hogy ezt a fickót nem kívánja többet. Hogy lehet valaki ennyire önelégült hülye? Hogy van pofája ilyet kérdezni?! Rica bekeményített. Vagy legalábbis elhatározta, hogy ezt fogja tenni...

délután

Fejében kavargó gondolatokkal tért haza. Még mindig mosolygott a párocska színjátékán. Délutánra szerencsére programja volt, így összekészülődött. Piros kertésznadrág, rózsaszín, szebb napokat is látott baboskendő, medvehámozó gyilok, amely miatt megmosolyogták csoporttársai. Kedves bicskája ugyanis pengéstől nem érte el a tíz centiméteres nagyságot.
Az üvegházban már várták. Erik, Zoli, Tomika, Gyuri és Gabó. Szorgos szőlőoltás folyt, fickós témákkal fűszerezve. Rica szerette hallgatni őket, mert osztották egymást mint a kártyát. Amíg jókat derül a kanos ömlengéseken, addig sem gondol önmagára.
-Nektek bejön ezt a Timi?- figyelt fel Erik szavaira.
-Az a nyafogós hangú? Jaaa, mekkora dudái vannak! -reflektált valamelyik hím. Innentől kezdett érdekes lenni a téma.
-Áá, nagy búrája van, és mindig festi magát. Közben meg egérhangon nyafog. - így Tomika.
-Igenis csinosan öltözködik, a hangjáról meg nem tehet. - Rica kifakadt, pedig már épp megfeledkeztek a jelenlétéről. Ha csendben marad, talán őróla is dörmögnek valamit. És mint tudjuk, nem esett volna rosszul neki sem egy félerős pozitív bírálat. Mielőtt elmerenghetett volna a többiek róla kialakult véleményének lehetőségein, Erik megszólalt...
-Istenem! Mekkora dudák. Egyszer úgy ráverném! Ti nem? Ne mondjátok, hogy nem!
- Aztán meg mit szólna az asszony?- jött a költői kérdés.
-Nem tökmindegy? Én mindig kapható vagyok egy kósza numerára. Senkitől nem menekülnék el.
Rica elosont a táskájához, és matatott benne valamit. Közben eszébe jutott a múlt. Erik, Eszter a régi barátnője, és Veron. Veron volt Erik menedéke, legalábbis így lett előadva. Közben persze nem szólt másról a dolog, csak néhány lepedőgyűrő délutánról. Rica is díjazta volna, ha bekerül a bűvös hárembe. Valahogy vonzotta ez a visszataszítóan romlott jellem. Vannak férfiak, akik azért kellenek, hogy szellemi partnerként szórakoztassanak, másokat jó ágyba csalni, és végül vannak akik majdnem tökéletes genetikai alapanyagot szolgáltatnak az utódok számára. Ám sajnos kompromisszumot kell kötni. Olyan hím ugyanis, aki mindhárom feltételnek megfelelne, már nem létezik.
Rica elmosolyodott Erik kijelentésén, és visszaült munkájához. Senkinek sem kell tudnia, mit érzett egykor...
Aztán a srácok otthagyták, és mentek valami csüsszögős lődözős gépes játékot játszani, hiszen nem igazi phd-s az aki nem játssza e nemes küzdelmet.
A lány magára maradt, leparaffinozta az elkészült oltványokat, bezárta az üvegházat, és elmerengve hazaindult.
Vajon Erik tőle sem menekülne el? Keserű fintor ült ki az arcára. Eszébe jutott a volt pasija, Gyula. Egyszer olyat mesélt neki, hogy a szobatársaival kitárgyalták az új évfolyam lányait, többek közt Ricát is. Ki melyik lányt vinné ágyba, és a csúnyácskábbakat mennyiért. Gyula bőszen bizonygatta, hogy amikor Ricához ért a sor, ő mondta a legalacsonyabb összeget. Tapintatos férfiember ilyet még sértés gyanánt sem mesélne el. Gyula ezzel csak bizonygatni akarta, hogy a lány már akkor sem hagyta hidegen.
Hát lehet ezzel önbizalmat növelni? Az Erikkel - és úgy általánosságban véve az egyetemista srácokkal - való "néminemű nemi na mi" kapcsolat témát lezárta azzal a rosszízű megállapítással, hogy nincs rossz nő, csak kevés pia. Hiszen ő is és anno Gyula is részeg volt, amikor összejöttek, Atta is erősen ittasan férkőzött kegyeibe, és a délelőtti párocska fiútagja, Béla is homályos tekintettel ölelte. Rica rájött: ő eddig sem volt, és eztán sem lesz nyerő.
Ezzel a felismeréssel elhatározta, hogy az idei Diáknapos mulatozásban tömény alkoholba, és mentholos dohányba fojtja bánatát, remélve, hogy e két csodaszer kiöli belőle a szexualitás iránti szimpátiáját.

hogyan kezdődött

Egy forró augusztusi délutánon, az István a király premierje után néhány nappal hangosan felüvöltött egy csúnya, ráncos, remegő pufók valami. Még ő sem sejtette, mi célból jött létre, de annyit tudott; odabent mindentől védve volt...

Azóta eltelt huszonöt év, és ez a valami ugyanolyan gyámoltalannak érzi magát. Időközben megkeresztelték, beiskolázták, leérettségizett, diplomázott, háromszor is..., szakított, eldobták, és nagyobb szarkupacnak érezte magát, mint valaha.

Pedig egész kedves lány. Nemigen hagyja magát kiismerni, inkább felölt egy csillogó üvegmosolyt, és derűsen szemléli a lét nehezét. Könnyű élete van. A szüleiből él, ezért cserébe elkápráztatja őket tudásával. Mindig van hova mennie, és sokan szeretik. Ellenségeket még nem szerzett, vagy legalábbis nem tud róla...

Egyetlen gyengéje van: a teste. Mint minden nő, ő is képes lenne milliókat áldozni, hogy istennőként vonuljon a férfiak közé. Képes lenne, csak nincs miből.

A múltja titok, a jövője rejtély, a jelene pedig úgy csordul ki kezei közül, mint ahogy pereg a homokóra...

És ő mardossa a homokszemeket, villámként kapkodva a még el nem szalasztott percek után...

Erről szól ez a blog.