the end

Egy hónap telt el a diplomaosztóig. Amikor csak tehették, Beno és Rica együtt voltak. Strandra mentek, végigjárták a nagypavilonsoron iddogáló ismerős diáktársakat. Volt idejük.
A vizsgákra együtt készültek, kapcsolatuk már-már idilli volt. Próbálták mégis megőrizni a látszatot a többiek előtt. Hiszen ők csak jóbarátok.Nem fogták egymás kezét az utcán, nyilvánosan semmi jelét nem adták annak, hogy összetartoznának.

Június elején, a z államvizsga előtt Beno szobaszomszédja leleplezte a titkot. Már csak három nap volt államvizsgáig, és Orsi szóvá tette, hogy gyakran hallja Rica hangját a papírfalon át... Innentől már nem volt ok a titkolózásra.
Az államvizsga előtti éjszakán is együtt voltak. Már nem volt miért titkolni a kapcsolatukat, egymást átölelve álltak az erkélyen, és álmos pillákkal nézték a hold ezüst játékát a tavon. Vannak olyan percek, pillanatok, melyek bár örökké tartanának...

Másnap mindketten sikerrel teljesítették az államvizsgát. Már csak a diplomaosztóig lehettek együtt. Ám mivel arra a két hétre már nem volt dolguk a városban, és Ricát hazahívta a kötelesség, ez volt az utolsó, feledhetetlen éjszakájuk.

A diplomaosztó előtt még találkoztak, együtt töltötték az éjszakát. Reggel Rica ismét elhagyta a szobát, ismét rokonveszély miatt. Rica nézte a tömeget, amint behömpölyög a csarnokba. Mennyi szerelem, kapcsolat, barátság szakad meg ezzel az elválással! Átvette a szépen megmunkált dokumentumot, belelapozott. Természetesen elrontották a születési dátumát a magyar oldalon, de nem tett panaszt. Minek is.
A ceremónia végén leadta a hosszú talárt, felmarkolta a diplomáját, és elindult, hogy megkeresse Benot. A folyosón találkoztak, a fiú átnyújtott egy ajándékot, és elbúcsúztak egymástól.

Rica magányosnak érezte magát. Beno a rokonaival foglalkozott, a lány barátai pedig nem jöttek el. Mindenhol virághalmok, elégedett arcok, csak Rica érezte, hogy itt, ma, valami menthetetlenül elmúlt.

Rica ezután kiköltözött a kollégiumból és hazautazott. Hetente két-három alkalommal beszélgettek Benoval, de a fiú nem értette meg, hogy Ricának robot van, nincs szabadság. Rájöttek, hogy őket valójában a testi vágyaik, és esetleg az iskola kötötte össze, hiszen a telefonban alig volt szavuk egymáshoz. Fájó volt ráébredni erre.
Rica messze került az otthonától, és Benohoz közel kapott állást, de nem találkoztak. A robot folytatódott, csak itt már Rica nem volt főnök, mint otthon, hanem már csak egyszerű beosztott lett. Augusztus végén a lány elengedte Benot. Éjszakákat rágódott, mitévő legyen. Hisz a találkozásra a nagyon különböző időbeosztások miatt vajmi kevés esély volt. ...és egy távkapcsolatnak éppen semmi értelme sincs.

Novemberben Beno felhívta. Hátha találkoznának. Rica már a depressziós korszakában volt. Abban a stádiumban tartott, ahonnan talán még van visszaút. Csak azok maradtak mellette, akik ismerték, és tudták, hogy ha lassan is, de vissza lehet hozni őt ebből. Elutasított minden közeledést, minden barátságot. Elutasította Benot is, újabb okot adva az önmarcangolásra.


Azóta eltelt két év. Beno visszament a táncospárjához. Rica pedig hosszú ideig nem tudta feldolgozni önnön hibáit. Éjszakákat sírt át, reggelente nem volt miért felébrednie. Mindeközben titkolta betegségét, és kollégái életvidám csodabogárnak ismerték... Soha nem tudott megbékélni önmagával. Nem értette miért küldte el Benot másodszor is. Nem értette, miért hitte magát erősebbnek a valóságosnál... Nem tudta teljesíteni, amit önmagától megkövetelt. ...és erre nem volt bocsánat...

a másnap

Felejthetetlen éjszakát töltöttek együtt megint. A fiú teste Rica legmerészebb álmait is messze túlszárnyalta. Minden tekintetben... A méretei arányosak, a karja erős. Tökéletes. A lány kezdett érezni valamit Beno iránt, pedig mindenáron csak testi kapcsolatot akart.
A hajnali elalvásnak hajnali ébredés volt a jutalma. Rica villámgyorsan lelépett, mert Beno szülei már a város határában jártak. Sárgulás lévén jöttek a rokonok a végzősöket köszönteni.
A szikrázó májusi napfényben a gesztenyefák szirmaikat hullatták. A lány halkan lépdelt, testének minden porcikája beitta a májust, a szerelmet, a boldogságot, és az elmúlást egyszerre. Valami örömféle járta át, mely egyszerre felemelő, és lesújtó, mosolyt csal és könnyeket hoz. Ez szerelem. Szerelem az életbe, annak egy szeletébe. De ugyanakkor gyász is, hiszen a lány tudta, hogy ez a szeletke pontosan meddig tart... Diplomaosztóig.

Rica kiöltözött, majd tisztes távolból követte a menetet, és a kastélyban megnézte a sárgulók Palotás-táncát. Különlegesen hosszú haját kedvesen simogatta a szél. A lány élvezettel sétált kibontott hajjal. Szerette meghökkenteni az embereket, és a haja tökéletesen alkalmas volt erre. Még hallotta az elismerő megjegyzéseket is.
Beno egy olyan lánnyal táncolt, akit Rica színre lépése előtt próbált meghódítani, de nem sikerült. A tánc tanulását még a félhódítás fázisában kezdték, és kapcsolatuk idővel jó barátsággá alakult.
Az előadás és a beszédek végén virágosztás következett. Virágosztás, fotózkodás, Rica kivárta a megfelelő időpontot, odasétált Benohoz, átadta a virágot, illendően biccentett a rokonoknak, majd ahogy jött, el is tűnt. Sem ő, sem Beno nem volt felkészülve a nagy bemutatásra.

Különben sem lett volna értelme...