Hazafelé menet Rica feldúltan puffogott magában. "Micsoda beképzelt hólyag! Ne mondd, hogy nem volt jó... Váááá." Aztán felérve Nicot és Micket látva elszorult a szíve. Találni fog-e valaha egy olyan férfit, aki mintha a hiányzó fele lenne. Ezek ketten olyan szép pár...
A tanév vége felé járt már az idő, és egyre gyakrabban jött össze az évfolyam, vagy csak a haverok tanulni, főzőcskézni, vagy csak egy laza kocsmatúrát végiginni-végighányni.
Egyik könyv-kölcsönkérős, képnézegetős délutánon Jani és Beus gonoszul kiosont a szobából. Rica és Beno nem nagyon szóltak egymáshoz. Rica elkönyvelte, hogy Beno rettenetesen szégyelli, hogy egy ilyen öregecske szinglit terített le, és ezért feszélyezve érzi magát. Beno pedig sűrű szőke szempillái mögül leste a mindinkább elszomorodó lányt, és ropogtatta tovább a förtelmes pehelycukorkáit. Milyen kevés butaság kell egy egész este elrontásához!
Másnap megérkezett Jani tesója, Dávid. A testvérpár közös jellemzője, hogy rettenetesen hülyék tudnak lenni, ha isznak. Este kispav, hát persze, hogy előkerült a sör, a nóták, a tesók irgalmatlanul leitták magukat, Beus már korábban hazament, így Benora és Ricára maradt a két srác hazacipelése.
Matrózlépésben haladtak, régi magyar nótákat, itt-ott Kárpátiát énekelve.
-Jól vagy Janika? - kérdezte Rica, válaszul egy laza böfit kapott.
-Háááigee' hukk... nyájlegela hoórtobááágyo nnappppsütőte
-Janikám, szexi hangod van.
-Hhhe?
-Bassza a fülemet. Inkább táncold el, a port jobban bírom.
-Peig énn énnekes vaoltam a 83-as körzetbennn.
-Tudom Janika.
-Hdesszhéépvagy gyhönyörűvagy mahhgyarorszáhhg
-Szerencsére megérkeztünk. -Rica előkotorta a srácok kulcsát, majd betámogatták őket az albérlet hideg fekete műbőr kanapéjára.
Odakint már hajnalodott. A lány várt volna valami próbálkozást, vagy legalább egy ölelést, de Beno egyáltalán nem volt ölelő kedvében.
Aztán az egyik kocsmaestén sokan vonultak le. A teljes baráti társaság, így Beno és Rica egész közel kerülhettek egymáshoz. Söröztek, nevettek, anekdotáztak, mint mindig. Benon látszott, hogy valami nincs rendben.
-Hazamegyek. Sziasztok.
-Már? Ne viccelj! Ülj vissza azonnal, jön a söröd.
-Nem kell. Rica.. Kijössz?
-Persze.
Odakint elsétáltak a szomszédos, kihalt pavilonig. Beno erőt vett magán és megszólalt.
-Diáknapok után azt hittem, lesz valami köztünk.
Rica hallgatott.
-Jó lenne folytatni.
Rica az önelégült, mindent eldöntött barom atyaúristenek nyugalmával bámult a fiú fémkék szemeibe, és halogatta a választ, hisz kérdés sem hangzott el.
-Hamarosan itt az év vége. Nem hiszem, hogy most kéne kapcsolatba kezdenünk.
-Azt mondod; nem?
-Nem mondom, hogy nem, csak nem tudom, hogy ez hova vezet. Mindketten végzünk, és hogyan lesz tovább?
-Tehát; nem.
Beno bociszemeiben szomorúság ült... lassan visszaballagott a koliba. Rica el sem tudta képzelni, hogy ennyire fontos lehet valakinek. Azon a kussban eltöltött délutánon, az ölelésmentes előző kocsmaestén szentül elhatározta, hogy bekeményít. Hogy neki ez csak egy egyéjszakás kaland volt, nem akar semmi többet, mert az fájdalommal jár. Ennek örömére pedig belevetette magát az ivászatba.
Eljött a szerenád estéje. Díszmagyarban, kiöltözve köszöntötték a diákok az oktatóikat a tanszéki épületben. Rica szándékosan nem ült Beno mellé, pedig a fiú a bocskayban úgy festett, hogy minden századeleji leány elé omlott volna. Jani odaszólt az önfeledten szórakozó lányhoz.
-Menj ki. Beno vár. Eredetileg azt mondta, hogy küldjek ki veled egy öngyújtót, de nem akartam bonyolítani... - Rica kivonult. Már nem lepődik meg semmin.
-Nem is tudtam, hogy dohányzol újabban...
-És iszom is. Hiányzol. Ölelj meg.
-Nem. Ezt már egyszer megbeszéltük.
-Büntetsz?
-Miért tenném? Tudod, diáknapok után hétfőn este jobban örültem volna, ha megölelsz, de nem tetted. Azóta változtak a dolgok.
-Akkor én most hazamegyek.
-Hát, ha úgy gondolod.
-Miattad jöttem el.
Rica szíve elszorult, és az ilyen kijelentésért alapesetben a fél karját odaadná, ám ezegyszer megkeményítette hangját.
-Jó éjszakát.
... és bement...
Következő este a díszmagyaros-éneklős fáklyás felvonulás volt. Rica mérhetetlen bánattal ballagott a felvonulók mellett, és érezte, hogy valami menthetetlenül elmúlt. Méghozzá a diákévek. Az önfeledt mulatások, a diákszerelmek. Már csak a kopár-sivár élet maradt.
A felvonulás után nem találta helyét. Nagypavon sok éneklő díszruhás fiatal volt, de nem akart zavarogni köztük. Összefutott Benoval.
-Átmegyünk kispavra? Ott kisebb a lárma.
-Persze. - és Rica kibontotta haját, és belesétáltak az árnyas balaton-parti éjszakába.
Útközben Luca, a kolikutya örömmel fogadta őket. Persze a kolitól jó távol. Rica mindenáron meg akarta regulázni az önfeledten viháncoló jószágot, de annak esze ágában sem volt visszamenni a kerítés mögé. Benoval így a kutyát feledni beültek kispavra, és beszélgetni próbáltak.
-Láttam Janiékat. Beus nagyon morcos volt. -törte meg a csendet Rica.
-Igen. Nem tudom miért. Lehet, hogy megint összevesztek.
-Ők? Ugyan már. Szerintem csak Beus fáradt, és ezért nem volt vidám. Bár, náluk tényleg nem lehet tudni.
-Vagy csak eszébe jutott neki is, hogy itt az év vége... - és bociszemeit a lányra emelte.
-Sajnálom, hogy itt kell hagynom ezt a jó csapatot. - szólt Rica alig hallhatóan.
-Én is.
-Gyerünk haza, eleget szomorkodtunk.
-Visszük a kutyát is? Hé Blöki!
-Nem Blöki, jó? Luca. Lucaazanyádiskolájáttoldidejaképed!
-Szerintem akkor már inkább Blöki. Kevésbé sértő.
-Bánom is én mi sértő ennek a nyamvadt ebnek! Az udvarban a helye, ez meg itt grasszál.
Felértek a kolihoz, Rica egy kapucsellel a kutyát becsukta, amikor két erős kéz ölelte át hátulról, és Beno hozzásimult.
-Nálam töltöd az éjszakát? - suttogta.
-Nem hiszem, hogy helyes lenne.- válaszolta Rica, de hangjába a vágy remegése vegyült.
Beno maga felé fordította, és szenvedélyesen megcsókolta.
-És most?
-Most már igen.

És egy újabb fantasztikus éjszakát töltöttek együtt, új fejezetet nyitva mindkettejük párkapcsolat-könyvében...